Szeretettel hívunk minden érdeklődőt Dohi Zsuzsánna „Cselekedettel és valósággal” - Pápai Páriz Ferenc Pax-sorozata - a 17. század kegyességi fordításirodalmának egyik jellegzetes példája című, frissen megjelent kötetének bemutatójára, 2022. június 21-én 18 órai kezdettel (magyarországi idő szerint 17 órai kezdettel).
A kötet Dohi Zsuzsánna dr.
Hírek
"Balázs Imre József az az ember, aki négy szerepköre – költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész – között képes megtalálni az egyensúlyt, de ugyanígy ahhoz is ért, hogy embereket egyensúlyban tartson, ahogy azt főszerkesztőként vagy tanárként bizonyította." (Keszeg Anna laudációjából)
Régi és klasszikus magyar irodalom
Patakfalvi Anita
III, MA-LCM
A vendégjáték mint sajátos színházi helyzet és kommunikációs forma az 1870-es években a kolozsvári társulat életében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány
programjában való részvételre
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:
XXV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Szociális Munka + Szociológia és Antropológia + Humán erőforrás + Néprajz szekció
CSÜTÖRTÖK
2022.05.19.
Helyszín: BBTE főépület, Mihail Kogălniceanu/Farkas utca 1. Aula Magna terem 18:00 A XXV. ETDK hivatalos megnyitója, plenáris előadást tart Dr.
XXV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia -A Régi és klasszikus magyar irodalom összevont szekció
XXV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
A Régi és klasszikus magyar irodalom összevont szekció
Doktoranduszok Tudományos Diákköri Konferenciájának eredményei
A Doktoranduszok Tudományos Diákköri Konferenciájának eredményei
Doktoranduszok Tudományos Diákköri Konferenciája
Babeş–Bolyai Tudományegyetem
Hungarológia Doktori Iskola
Kolozsváron tanuló egyetemisták jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kolozsvári Egyetemi Program (KEP) szeniorképzésére. 2022.
Könyvbemutató és beszélgetés
Szajbély Mihály monográfiáját bemutatja és a szerzővel beszélget Szabó Levente
Házigazda: Biró Annamária
Időpont: 2